Nagyboldogasszony Plébánia Nagyszénás
Fő oltár

 

 
Menü
 
Boldog névnapot!

 

 

Kapcsolódó kép

 
Plébániánk élete
 
Karitász

 
Történetünk
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Társ Egyházközségek
 
Archivum
 

Beszámoló 2009-es évről

A Nagyszénási Katolikus Templomért és Egyházközségért Közalapítvány 2009. évi tevékenysége

 

 

Alapítv Alapítványunk február hónapban rajz és vers pályázatot írt ki  óvódások , általános és közép  középiskolás diákok számára „Mit jelent számomra a Húsvét” címmel. Közel  1000 pálypp    pályamű  érkezett szinte a megye egész területéről. A pályamunkákat a művelődési  házba    házban   kiállítás keretében láthatták az érdeklődök.Értékes díjakat adtunk át a zsűri által leg

én megrendeztük a Családi Napot. Egész napos progrÉamot biztosítottunk gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Délelőtt közös szentmisén vettünk részt ,utána családi játékok következtek, érdeklődőknek filmvetítés a plébánián. Délben babgulyás ebédre hívtuk meg a jelenlévőket,utána sütemény kóstoló volt. A közönség szavazata alapján döntöttük el ki nyeri meg a „Kedvenc süteményem” pályázatra készített édességek versenyét. A helyezettek jutalomban részesültek. Délután kézműves foglalkozáson mulathattuk az időt.

A június hónapban megrendezett községi Falunapra gitárhangversenyt szerveztünk a katolikus templomban. A szép számú érdeklődőnek felejthetetlen élményt nyújtott a műsor.

Augusztus közepén templomunk búcsúján átadtuk az alapítvány által létrehozott Egyházközségért kitüntető címet. Ez évi kitüntetett Szabó Ilona , aki negyven éve segíti az egyházközség és az itt szolgáló papok munkáját. Előző évi kitüntetettek Dr. Nagy Gábor, Bencsik Katalin és posztumusz Tóth Jánosné. Köszönjük munkájukat.

Mikulásra  anyagi hozzájárulással készítettünk csomagot a hittanra járó gyermekeknek.

Alapítványunk a Hajdúvölgy- Körösmente csoport alapító tagjaként  segítette, koordinálta az egyházközségi Leader pályázat  elkészítését a plébánia felújítására, mely pályázat sikeres volt.

Pályázott alapítványunk az NCA-DA-09-0283 pályázati kiírásra  és nyertünk 100.000 Ft-ot . Az összegen multifunkciós készüléket(nyomtató, fénymásoló, scanner) , iratmegsemmisítőt , telefont, pendrivet , könyvespolcot vásároltunk.

Mivel idáig nem fogadhattuk a jövedelemadó 1%-át, anyagi helyzetünk a fenti rendezvények finanszírozására, támogatására volt elegendő. Köszönjük támogatóinknak, hogy segítettek céljaink megvalósításában. Támogatóink: Benkő Antal és Neje, Gazda Kft., Lajosszénás Kft., Szíjgyártó Attila, Szegedi Ifjúsági Alapítvány.

 

 

Nagyszénás, 2010.január                                                                                     

                                                                                                                                                          Kuratórium

 

 

 

 

 


 
Pályázati támogatások
 
Keresztség szentsége

 

 
Házasság szentsége

 

 
Első áldozás

Elsőálldozás

 

 

      

Temetés szentelménye

 
Alapítványunk
 
Hivatalos információk
 
Kitekintés
 

Csatlakozz közénk, és légy része fantasy világunknak! - Rose Harbor. egy fórumos szerepjáték a gportal felületén! - RPG    *****    ROSE HARBOR - and i know now that this world will never be enough for me - ROSE HARBOR    *****    Rajz, vers, blog, irka-firka, sztorik, tõlem, bárkinek:)    *****    Várod a karácsonyt? Szeretnél gyorsan ünnepi hangulatba keveredni? Akkor itt a helyed! karacsony.gportal.hu KATT IDE!    *****    Ahhoz, hogy legyõzd a félelmed, rá kell ébredned, hogy nincs menekvés attól, amitõl rettegsz. - David Gemmell    *****    „Evil will never be countered while good men do nothing.“    *****    Idegen vagyok. Semmi szükség rá, hogy hazudj vagy tagadj. Csak a barátokkal szemben kell álarcot hordanunk.    *****    Új twich csatornám, minden érdeklõdõt vár, Fortnite, Warzone gameplayeket streamelve!    *****    Az okkultizmusban és a történelemben számos híres, hírhedt példát találhatunk, de a Rose Harbori vonal nem túl jelentõs.    *****    MOVIE-NIGHT - AJÁNLÓ - filmek, sorozatok - AJÁNLÓ - MOVIE-NIGHT    *****    Az élet egy komédia, ostoba, beteges komédia, ahol bolondok játsszák a szerepeket. - DAVID GEMMELL    *****    Képek,vers, blog, irka-firka, sztorik, tõlem, bárkinek:)    *****    Rose Harbor, egy kis város, ami tele van titkokkal. Vajon ki fogja megfejteni õket? Talán éppen Te leszel az!    *****    Kíváncsi vagy az új world of warcraft kiegészítõre?    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    A horoszkópod ismerete nagyon sok segítséget nyújt, életed során a döntéseit meghozatalában. Rendeld meg most! Kattints!    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    Új tartalom a Blogomon    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    A horoszkópod megismerése, nem kíváncsiság, hanem intelligencia kérdése. Keress meg és nézzük meg együtt, én segítek!