Nagyboldogasszony Plébánia Nagyszénás
Fő oltár

 

 
Menü
 
Boldog névnapot!

 

 

Kapcsolódó kép

 
Plébániánk élete
 
Karitász

 
Történetünk
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Társ Egyházközségek
 
Archivum
 
Templomunk Védőszentje: A Boldogságos Szűz Mária - Nagyboldogasszony

Jankovics Marcell: Jelképtár

 

Nagyboldogasszony

Augusztus 15-e Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja (vö. Kisasszony napjával), egyben Magyarország Mária oltalmába ajánlásának emlékünnepe (ez utóbbit Magyarok Nagyasszonya néven az 1896. évi millennium óta október 8-án külön ünnepként üli meg a katolikus magyarság). Ezért, meg azért is, mert az ünnep nyolcadába Szent István napja is beleesik – nem beszélve arról, hogy az aratás után végre a falusi nép szusszanhatott egyet –, ez volt a magyar egyházi év egyik nagy ünnepi időszaka.

A krónikus hagyomány Szent Gellért püspök érdemének tudja be, hogy Jézus anyja magyar földön a „Boldogasszony” nevet kapta. A kutatók többsége megegyezik abban, hogy a velencei Gellért képviselte idegen egyház az ősvallásunk istenasszonya iránti hódolatot aknázta ki ezzel a gesztussal a keresztény eszmék gyorsabb elfogadtatása érdekében. Azt azonban, hogy első királyunk ajánlotta volna országát az égi királynő oltalmába, amint az a köztudatban él, nem tarthatjuk elfogadhatónak. István, aki a pápától kapott koronát, Szent Péter kegyelmébe ajánlotta Magyarországot. Amikor azonban a pápák erre való hivatkozással akarták érvényesíteni hűbérúri jogaikat István utódaival szemben, azok igazítottak valamelyest a tényeken. Úgy íratták újra az államalapító legendáit, mintha nem Péternek, hanem Máriának ajánlotta volna fel az országot. Az Árpád-korban mindenesetre Szűz Mária lett a magyarok legfőbb oltalma, a koronázó templomok, főpapi székesegyházak, számtalan monostor, búcsújáró hely és kisebb templom az ő égisze alatt állottak.

 

NAGYBOLDOGASSZONY

(Boldogságos Szűz Mária mennybevétele)

Augusztus 15.
Egy szűz Dávid házából Mária a zsidóság egyik nagy tiszteletben álló nemesi családjának leánya volt. Lk 1,27.32-ből következik, hogy Dávid király törzséből származott. A szöveg így hangzik: Isten elküldte Gábor angyalt Názáretbe ,,egy szűzhöz, aki egy József nevű férfi jegyese volt, Dávid házából, s a szüzet Máriának hívták''. A kijelentés kétségtelenül Máriára vonatkozik. De ki származik Dávid házából: Mária vagy József? A szöveg fogalmazása --ahogyan ránk maradt -- nem szerencsés, mert e kérdés nyitva maradt. Ez azért feltűnő, mert a gyermekségtörténetet (Lk 1,5--2,52) nagyon egyszerűen és világosan fogalmazták, s a néhány homályos helyet későbbi adatok alapján ki lehet deríteni. A gyermekségtörténet ugyanis már korábban írásba lett foglalva, és Lukács röviddel közzététele előtt felvette evangéliumába.

Ehhez járul még, hogy eredetileg héber nyelven írták, s a görög fordításban néhány toldást kapott. Ilyen betoldás a Józsefre vonatkozó megjegyzés is. Ha kiemeljük a szövegből ezt a részt: ,,aki egy József nevű férfi jegyese volt'', előttünk áll a minden valószínűség szerint eredeti, világos, félreérhetetlen szöveg: ,,egy szűzhöz, Dávid házából, s a szüzet Máriának hívták''.

Ez a gondolat van a Lk 1,32 hátterében is: ,,Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját.'' Mivel Gábriel szűzi fogantatásról beszél, csak Mária lehetett, aki anyaságán keresztül a Dávidtól való származást biztosította. Ő maga volt Dávid leánya, ahogy akkoriban Dávid női leszármazottait nevezték, általa lett Jézus Dávid fia. Ez a Dávidtól való test szerinti származás elengedhetetlenül szükséges volt Jézus számára, hiszen Dávid jogutódjaként kellett annak trónjára ülnie s uralkodnia ,,Jákob házában''. Ezt a jogigényt azonban Mária nem adhatta fiának, hiszen ő maga sem rendelkezett vele, s e jogot csak férfiágon lehetett örökölni: ez volt a feladata Józsefnek, aki mint Mária jog szerinti férje jogilag Jézus atyjának számított. Mária a dávidi leszármazással csak az alapot teremtette meg ahhoz, hogy Jézus Dávid trónörököse legyen. Lk 2,4-ből és Jézus családfájából (Mt 1,1-- 17) tudjuk, hogy József is Dávid családjából származott.

E leszármazás révén volt Mária és József házassága társadalmilag is lehetséges, s ez volt az oka annak, hogy a szülők mindkét részről egymásnak szánták őket. Ebből újra látható, hogy akkoriban a házasságkötések alkalmával meglehetősen szemmel tartották a dávidi leszármazást, jóllehet e család politikai téren semmi szerepet sem játszott.

Nagy Heródes, aki akkor Palesztina felett uralkodott, a maga módján nagyon érdekelt volt ezzel kapcsolatban. Úgy látszik, hogy Heródes egy alkalommal valóban összeütközött Dávid utódaival, név szerint Ezekiással, aki számon tartván a leszármazását, arra gondolt, hogy erőszak útján szerzi meg az őt megillető politikai hatalmat. A fiatal Heródes, röviddel azelőtt, hogy király lett, megtámadott egy nagy rablóbandát, amely a szíriai Ezekiás vezetése alatt Galileában lépett föl. Heródes győzött és Ezekiást sok társával együtt halálra ítéltette. Ez Kr. e. 47-ben volt. Heródes uralkodása alatt (37--4) aránylag nyugalom volt. Halála után azonban föllépett Ezekiás fia, Júdás, akit Galileai Júdás néven ismertek, és felkelést robbantott ki Galileában, ,,mivel királyságra tört''. De nem volt szerencséje. A római hadvezér, Varus szétverte csapatait, és kétezer ,,rablót'' keresztre feszíttetett. Rablóknak hívták őket a hatalmon lévők, mivel megtámadták a karavánokat, és gyűlöltek mindenkit, aki a rómaiakkal lepaktált.

E külső sikertelenség ellenére a nép körében Júdás eszméje -- mely szerint egyedül Isten a Király és az Úr, s a császárnak nem szabad adót fizetni -- egyre népszerűbb lett. A rómaiak Júdás követőit mint lázadókat keresztre feszítették. (Így került Jézus keresztje később két rabló közé, s úgy kellett közöttük meghalnia, mintha ő lenne a vezérük.) Kr. u. 6-ban Júdás egy újabb heves felkelést robbantott ki, amit a rómaiak épp úgy elnyomtak, mint az elsőt, de Júdásnak ez alkalommal is sikerült kicsúsznia a kezükből. 47-ben viszont mindkét fiát, Jakabot és Simont elfogta és keresztre szegeztette Tiberius Alexander, Pilátus utóda. Végül 66-ban a galileai Júdás legfiatalabb fia, Menachen lépett fel a rómaiak ellen. Elődeinél kevesebb körültekintéssel azonnal Júda királyaként kezdett intézkedni, annyira kegyetlenül, hogy saját emberei gyilkolták meg.

Ezekiás családja egy századon keresztül ontott vért a királyságért, de útjuk nem Isten útja volt. Jézus, az Istentől küldött Messiás és Megváltó nem mások, hanem a saját vérét áldozta föl az ember üdvösségéért.

Nehéz elképzelni, hogy Mária ne hallott volna Ezekiás családjának törekvéseiről. Ha versengés lett volna Ezekiás és Mária rokonsága között, úgy Mária felettébb örült volna, mikor az angyaltól megtudta, hogy a Dávidtól leszármazott családok összes asszonyai között ő lett kiválasztva arra, hogy a Messiás édesanyja legyen. Mária azonban egészen másképp reagált. Először megbizonyosodott arról, hogy a számára fölkínált méltóság összeegyeztethető-e azzal, amit erkölcsi szempontból tökéletesnek ismert: ,,Hogyan történik ez, hiszen férfit nem ismerek'', azután szíve egyszerűségével és feltétlen önátadásával beleegyezését adta: ,,Íme, az Úr szolgáló leánya. Legyen nekem a te igéd szerint.'' Ebben a válaszban semmi nyoma a királyi vér büszkeségének.

Mária szoros kapcsolatban állt azzal a rokonsággal, amely nem vállalt közösséget Ezekiás családjával. Közéjük tartozott Szalóme, akinek Zebedeus volt a férje, és két fia volt, Jakab és János, Jézus későbbi apostolai. Szent János evangéliumában Mária ,,nővérének'' nevezi Szalómét (19,25). Itt azonban a keletiesen gondolkodó János beszél. A nővér abban az időben Keleten nem ugyanazt jelenti, mint nálunk. A keletiek ha nőtestvért akarnak mondani, aki ugyanattól az anyától és apától származik, hozzáteszik: ,,nővérem, apám leánya''. A ,,nővér'' egyébként nőrokont jelent, s hogy milyen fokon, ez az összefüggésből derül ki. A mi esetünkben is ez a helyzet; Szalóme Mária rokona volt, de nem húga vagy nővére.

Szalóme Kafarnaumban élt. Mikor Jézus elhagyta Názáretet, Kafarnaumot választotta lakóhelyéül (Mt 4,13; Jn 2,12). Az átköltözéskor magával kellett vinnie édesanyját, mert később ott találjuk Máriát is Kafarnaumban. Márk úgy beszél róla, mint aki ott él (3,21.31). Kézenfekvő, hogy Jézus Zebedeus és Szalóme házában helyezte el Máriát, amiből arra is következtetünk, hogy József ekkor már nem élt, különben ő gondoskodott volna Máriáról.

Talán még közelebbről is meg lehet határozni Mária és Szalóme rokonságát. Mária Jézus nyilvános fellépésének idején valamivel 50 év felett lehetett. Szalóménak, a dolgok rendes menetét feltételezve, sokkal fiatalabbnak kellett lennie, mert fiai, Jakab és János minden valószínűség szerint éppen ekkor nőttek ki a gyermekkorból, tehát 13-- 15 évesek lehettek. Föltételezve, hogy ők voltak Szalóme első gyermekei, Szalóme ekkor 28--29 éves lehetett. Ebből a korkülönbségből következtetjük, hogy Máriának unokahúga és nem édestestvére lehetett. Jézus temetésénél ott találjuk Szalómét is a tanítványok között (Mt 27,56; Mk 15,40). Hű követője volt Jézusnak, s nyilvánvalóan Máriával is nagyon jól megértették egymást. Mikor Jézus hozzá vitte édesanyját, Mária szerető megértést talált nála.

Az Újszövetségben ismételten találkozunk a Jézus ,,testvérei'' kifejezéssel. Márk Jézus ,,nővéreiről'' is beszél (6,3). Sajnálatos, hogy egyes protestánsok ezekből a helyekből azt olvassák ki, hogy Máriának Jézus után még több gyermeke is született. A Jézus ,,testvérei'' kifejezésre ugyanaz érvényes, mint az előbb említett ,,nővérek'' szóra. Ha a szövegösszefüggésből nem egyértelműen következik, vagy nem áll mellette a megjegyzés: ,,testvérem, atyám (vagy anyám) fia'', a testvér nem öccsöt vagy bátyát, húgot vagy nővért, hanem ezek kivételével az összes elképzelhető rokont jelenti. A közelebbi meghatározás azonban minden helyen hiányzik, ahol Jézus testvéreit említi a Szentírás, és soha nem beszél arról, hogy hozzájuk Máriának is volna köze. Egyébként, ha Jézusnak tényleg lett volna testvére, akkor nem Zebedeus családjára bízta volna édesanyját, mert ez a gondoskodás az akkori családjog szerint a testvér feladata volt. A keleti beszédmód teljes félreismerésén alapul az a 2. századra visszamenő felfogás, hogy Jézus testvérei és nővérei mostohatestvéreket jelentenek. Az apokrif Jakab ősevangélium (január 1- én olvasható!) még azt is tudni véli, hogy mit mondott József Mária eljegyzésén: ,,Nekem már vannak fiaim, s én magam öreg ember vagyok, ő pedig fiatal lány'', ennek ellenére másodszor is megházasodott. Ez a tévedés évszázadokon át élt, s még ma is érvényesül, mikor a művészetben Józsefet szakállas öregnek ábrázolják. Valójában Jézus ,,testvérei'' a távoli rokonai voltak, nem mostohatestvérei, s Mária nem egy öreg özvegyemberhez ment férjhez, hanem a korban hozzáillő, fiatal Józsefhez.

Hátra van még, hogy Mária és Erzsébet rokonságának fokát meghatározzuk. A Szentírás egyszerűen rokonnak említi őket (Lk 1,36). Erzsébet és Zakariás házasságáról azonban megtudunk néhány jellegzetes adatot. Zakariás Áron családjából származott, akitől a papi törzs eredt. Mindaz, aki ebbe a leszármazási vonalba tartozott, a leszármazás és nem felszentelés révén pap volt. Zakariás pontosabban Abia papi osztályához tartozott. Ez a 24 papi osztály között először a 17. helyen állt, majd később a 8. helyre került, ami már előkelő szintet jelentett. Ennek Zakariás szülei nyilván tudatában voltak, és kényesen őrködtek azon, hogy a papi vért tisztán megőrizzék. Elvileg bárki feddhetetlen, zsidó származású lányt választhattak volna Zakariás feleségének, aki bizonyítani tudta, hogy öt nemzedéken keresztül tiszta zsidó családból származik. Ehelyett a szülők papi családból választottak feleséget, Erzsébetet, aki ,,Áron leányai közül való'' volt. Az ő családja semmivel sem volt kevésbé öntudatos osztálya rangjára, mint Zakariásé. Ebből világos számunkra, hogy a dávidi Mária és az ároni Erzsébet között csak közvetett rokonság lehetett.

A Zakariás és Erzsébet családjában uralkodó szellemet figyelembe véve valószínűtlen, hogy a dávidi család leányai közül valaki beházasodhatott volna hozzájuk. Sokkal valószínűbb, hogy az ároni család lányai közül vett feleséget egy dávidi származású férfi. S ez nem történhetett túl régen. Hiszen amit Gábriel Máriával közölt, asszonyi dolog volt, s arra volt szánva, hogy érdeklődésre találjon. Minél közelebb állt vérségileg Erzsébethez az az asszony, aki összekötő kapocs lett Mária és Erzsébet között, annál jobban meg tudta érteni Erzsébet keserves helyzetét, és osztani tudta fájdalmát. Ez pedig Mária édesanyja lehetett, aki így a dávidi és az ároni család között összekötővé vált.

Ahogyan Szalóme és Mária rokonsági fokánál tettük, ugyanúgy próbáljuk meg most is meghatározni, hogy milyen közeli rokonságban lehetett Erzsébet és Mária édesanyja. Erzsébetről úgy beszél a Szentírás, mint aki már régen túl van a termékenység időszakán, tehát kb. 60 éves lehetett. Mennyi idős lehetett Mária édesanyja? Ha feltételezzük, hogy Mária korának szokásai szerint megy férjhez, s hogy Mária volt szülei első gyermeke, édesanyja 28 éves lehetett. Ha már előzőleg több gyermeke is volt, életkora ennek megfelelően 35--40 közé teendő. Természetesen ezek átlagértékek, de arra megfelelőek, hogy a két asszony korkülönbségét érzékeltessék. Ez oly nagy korkülönbség, amely valószínűtlenné teszi, hogy Erzsébet és Mária édesanyja édestestvérek legyenek, viszont megfelelő ahhoz, hogy Erzsébet Mária anyjának nagynénje legyen, azaz neki Mária a másodfokú unokahúga volt.

A forrásokból ennyit tudunk meg Mária rokonságáról. Szülei nevét a Szentírás sajnos nem említi. A Joachim és Anna nevek a 2. századi Jakab ősevagéliumban tűnnek föl először. Mikor a liturgiában tiszteljük őket, főleg neveik szimbolikus jelentését kell néznünk: Joachim = Isten megvigasztal; Anna = kegyelemmel áldott. Mária gyermekkora

Mária gyermekkoráról az evangéliumok semmit sem hagytak ránk. Amit az apokrifok Máriáról elmesélnek, a jámbor fantázia szüleményei. A korabeli kultúra és élet ismerete némi lehetőséget nyújt arra, hogy legalább nagy vonásokkal meg tudjuk rajzolni Mária gyermekkorát.

A kiindulási pontot az az áldozat nyújtja, amit Mária tisztulásakor mutatott be József a templomban. Ez az áldozat a törvény szerint egy egyéves bárányból és egy galambból állt, de a törvény hozzáfűzte: ,,Ha nem áll módjában bárányt vinni, vigyen (a fiatal asszony) két galambot vagy két gerlicét'' (Lev 12,6--8). Ez az engedmény a szegényeknek szólt. Mária és József két galambot vittek a tisztulási áldozatra, tehát nem tartoztak a jómódú emberek közé. E szegénység lehetett az oka annak, hogy bár a család Dávid nemzetségéből származott, nem Betlehemben, Dávid városában éltek családi birtokukon, hanem megélhetés után nézve Názáretben telepedtek le. A család szegénysége adja azt a hátteret, amelyben a gyermek Mária életét látnunk kell.

A zsidó családok kizárólagosan azért nevelték a lányokat, hogy minél előbb férjhez adják őket. A kislányok életkoruknak megfelelően részt vettek a házi munkában, s ha a családnak földje volt, dolgoztak a mezőn. Mária mindennapi kötelességei közé tartozott, amint elég erős volt hozzá, hogy gondoskodjék a család mindennapi vízszükségletéről a falu forrásából. A vizet ő is, mint mindenki más, évezredes szokások szerint, korsóban hordta a fején. Arról szó sem volt, hogy írni vagy olvasni megtanuljon: erre a lányoknak nem volt idejük, de értelme sem lett volna, hogy egy nő magasabb képzést kapjon. Az ókori zsidóság életében az iskola egyes-egyedül arra szolgált, hogy fiúkat képezzen ki a törvény későbbi mestereivé. Ezek az iskolák a lányok előtt zárva voltak. Nem volt tehát szégyen, hogy Mária mint szegény szülők gyermeke és falusi kislány írástudatlan volt; az írástudás nem tette volna kedvessé Isten előtt. A Magnificat azonban azt bizonyítja, hogy Mária ismerte a zsoltárokat, a prófétákat és más ószövetségi könyveket is. Mindazonáltal a Magnificat nem idézetgyűjtemény, hanem ószövetségi kifejezések szövedéke, amelyet Mária a saját lelkéből spontán teremtett, részben bizonyára úgy, hogy nem volt tudatában annak, hogy szentírási kifejezéseket használ. A Magnificat tehát nem igényelt iskolás képzést; amennyi szentírási tájékozottságot bizonyít, azt Mária más úton szerezte meg. E tudás egy része biztosan a zsinagógai istentiszteletek folyamán jutott birtokába. Bármilyen kicsi is volt Názáret, zsinagógája volt, hiszen az evangélium is említi (Lk 4,16-- 30). Mivel áldozatot csak az egy jeruzsálemi templomban mutattak be, a zsinagógában áldozatbemutatás természetesen nem történt. Viszont szentírási szövegeket: Mózes könyvét, prófétákat, történeti könyveket rendszeresen olvastak. A szentírási szöveget sok-sok idézettel magyarázták. A gyülekezet vezetője imákat és áldásformákat is mondott a nép felett. Mária gyermekkorában itt elég sok imádságot és áldásformát megtanulhatott.

Az apokrif jámborság azt tartja, hogy Máriát 3 éves korában elvitték a templomba, és átadták, hogy ott neveljék. A képzőművészet kedvelt témája, amint Mária fölsiet a templom lépcsőin, s fenn a főpap várja (pl. Tizian). E hagyomány szerint Mária 12 éves koráig a templomban élt. Sajnos azonban azokkal a kortörténeti adatokkal, amelyek ma birtokunkban vannak, ez semmiképpen sem egyeztethető össze. A templomban senkinek sem volt lakása, eltekintve a templomőrségtől. Egészen kizárt dolog, hogy kislányok vagy asszonyok a templomban lakhattak volna. A sok kis szoba a felső emeleten mind raktár volt, ahol a templomi szolgálat sok-sok kellékét őrizték. Ahogy a Szentírásból látszik csak nagy erkölcsi mélypontok idején laktak nők a templomban, de ők kizárólag prostituáltak voltak, mint a pogány templomokban. Joziásról mondja a Szentírás: ,,Az Úr templomában lévő parázna nők lakásait is leromboltatta'' (2Kir 23,7).

A szír Antiokhosz Epifanesz pogány király idején a templom meggyalázásakor költöztek újra ilyen nők a szentélybe (2Mak 6,4). Mária korában más alkalmat egyszerűen nem lehetett találni arra, hogy nők a templomban lakjanak.

Ez a jámbor elképzelés -- függetlenül a történeti hitelességtől -- azt fejezi ki, hogy Mária egészen kicsi korától a maga gyermeki módján is Isten felé fordultan élt, neki szolgált, ahogy csak tudott. Ezt egészen biztosan onnan tudjuk, ahogyan az angyal által hozott üzenetre reagált. Nyugodtan nézett szembe Istennel és az ő akaratával, és igent mondott, amint az angyal megmagyarázta neki, hogy semmiképpen sem ellenkezik Isten akaratával, ha a Messiás édesanyja lesz. Ebből következtetjük, hogy állandó jelleggel Isten szolgálatában állt. A templomba való felvitele semmi más, mint ennek a gondolatnak képszerű kifejezése.

Fiatal korába még egy kép illik bele, a zsinagóga látogatásán kívül: Mária a forrásnál. A forrás volt a faluban az a hely, ahol a hasonló korú lányokkal és fiatal asszonyokkal találkozhatott. Egy József nevű férfinak volt a jegyese

Máriát eljegyezte József, aztán később feleségül vette. Azaz Mária végigjárta azt az utat, amit korának minden leánya megtett. Két pontra kell fölfigyelnünk: az eljegyzett leány életkorára és a jegyesség szó jelentésére a korabeli zsidóságban, tekintettel arra, hogy nálunk ezekben a dolgokban más szokások vannak.

Az ókori zsidó szokás a következő korosztályokba sorolta a leányokat: 11 év alatt kiskorú, 11--12 év között középkorú, a 12. évtől nagykorú. A nagykorúság elérése jelentette a házasságra való érettséget is. Általában 12--12 és fél éves kor között mentek férjhez a lányok. Egy rabbi szavaként hagyományozódott ránk a következő mondás: ,,Amint házasságra érett a leányod, még a rabszolgádat is szabadítsd föl és add férjhez'', azaz amilyen gyorsan csak tudod, házasítsd meg. Akiba rabbi szerint (+ Kr. u. 135) egy házasságra érett lány férjhez adásával várni egyértelmű volt a meggyalázásával és prostituálttá tételével. Nem is csoda! Olvassuk csak el Sirák fiának erre vonatkozó mondatait:

,,A lány atyjának titkos gondja,

ez a gond elviszi az apa álmát;

ifjúságában: hogy el ne virágozzék,

férjhezmentében: hogy gyűlöletessé ne váljék férje előtt; leánykorában: hogy el ne csábítsák,

és teherbe ne essen atyja házában,

férjénél: hogy magtalan ne legyen...'' (42,9 sk.)

A melegebb klíma következtében a lányok korábban érnek, s ez korábban hoz magával veszedelmeket. Ezek a veszélyek elsősorban az apa számára okoztak gondot, mert ő volt a lányért felelős mindaddig, míg az férje házába nem költözött. Hitünk hagyománya tanítja, hogy Mária eredeti bűn nélkül lépett az életbe, s ennek következtében szabad volt minden rossz ösztönösségtől. Szülei azonban nem tudták ezt, s valószínűleg ő maga sem volt ennek tudatában. Föl kell tehát tételeznünk, hogy szülei az ő esetében is keresték a mielőbbi házasságkötés lehetőségét. De egy másik nagy különbség is elválaszt minket e kortól: a vőlegény és menyasszony kiválasztása minden romantikától mentesen -- ugyanúgy, mint Keleten ma is -- a szülők dolga volt. Ők állapodtak meg abban, hogy kihez megy a lány, és kit vesz feleségül a fiú.

(E sorok írója maga találkozott Indiában egy jó családból származó leánnyal, aki házasság előtt állt, s még csak futólag találkozott vőlegényével. Katolikus családról van szó, s a vőlegényt a szülők választották meg. A kérdést, hogy nem fél-e attól, hogy egy ismeretlen emberrel köti össze az életét, a legnagyobb csodálkozással fogadta -- hogyan lehet ilyet egyáltalán kérdezni? --, majd így válaszolt: ,,Nem félek. Bízom abban, hogy szüleim a legjobb vőlegényt választották nekem.'' S bár 18 éves volt, egészen természetesnek tartotta, hogy szülei döntöttek helyette.)

A szülők a házastárs megválasztásánál -- amennyire lehetett -- a család érdekeit tartották szem előtt, nyilván ez történt Mária jegyesének megválasztásakor is. Éppen nála látszik ez nagyon világosan. Hiszen ,,Dávid lánya'' ,,Dávid fiához'' megy feleségül, ami azt jelenti, hogy a szülők mindkét oldalon családi szempontokat tartottak szem előtt. Amint eldőlt, hogy a választás Józsefre esik, Máriát megkérdezték, beleegyezik-e, s ő mint engedelmes kislány, igent mondott. Miután József ezt mondta Máriának: ,,Légy a feleségem!'', -- a dolog intézése Máriáról apjára hárult, aki a gondviselője volt. Neki kellett a részleteket -- természetesen József családjával egyetértésben -- megbeszélni Józseffel: Mária hozományát és kelengyéjét, míg József megnevezte azt az összeget, amit felesége válás, vagy az ő korai halála esetén kapna. Ezzel Mária eljegyzése megtörtént.

A jegyesség időszaka 12 hónapig tartott, úgyhogy az eljegyzés egyúttal az esküvő napját is meghatározta. Az esküvőt ,,hazavezetésnek'' hívták, mivel ezen a napon vitte át a szülői házból saját otthonába a férj új feleségét. Kritikus pont volt a menyasszony szüzessége. Ősi szokás volt, hogy az eljegyzett lány egészen hazavezetése napjáig szűz marad. Ezért azt kívánta a jó ízlés, hogy a vőlegény és menyasszony soha ne maradjanak egyedül. Júdeában a római helytartók hatalmaskodása miatt kivételeket kellett tenni, de Galileában háborítatlanul őrizték a régi szokást. A menyasszony szüzessége azonban népszokás volt, és nem törvény. A törvény előtt a jegyesség egyenértékű volt a házassággal, mert az eljegyzéssel a vőlegény birtokába került a menyasszony: már ,,férjnek'' és ,,feleségnek'' nevezték őket, s ha a férj netán meggondolta magát és mégsem akart házasságkötést, válólevelet kellett adnia. A törvény előtt tehát a menyasszony szüzessége nem volt lényeges kérdés. Mindazonáltal az általános erkölcsi felfogás megkövetelte, hogy a lány érintetlenül őrizze meg magát egész a hazavezetés napjáig. Ennek megfelelően a menyasszony e napig atyja házában, atyja védelme alatt élt, s amit dolgozott, az atyjáé volt. Mindez döntő szerepet játszik Mária kérdésének -- ,,Miképpen történik ez, hiszen férfit nem ismerek?'' (Lk 1,34) -- megértésében.

Egy régi arab mese szerint egy fiatalember fülig szerelmes volt egy lányba, és feleségül akarta venni. Mikor a lány megkérdezte tőle, hogy nős-e már, ezt felelte: ,,Nem ismerek asszonyt.'' A meghatározatlan forma ellenére ez azt jelentette, hogy nincs felesége, de nem azt, hogy nem akar megnősülni. Ugyanígy kell érteni Mária válaszát is. Tekintet nélkül a pontosabb meghatározás nélküli formára, konkrét helyzetéről mondja, amit mond. Az angyal félreérthetetlenül értésére adta, hogy a jelen állapotában lesz a Megváltó édesanyja. Hogy szavaiból hiányzik az időmegjelölés, ez jelentéktelen. Mária jól megértette, s az angyal a 35. versben nem helyesbítette értelmezését, ezért el kell fogadnunk, hogy az angyal arról tudósította a Szüzet, ami éppen történt. Mária viszont eljegyzettsége ellenére megengedhetetlennek tartja, hogy Józseffel testi kapcsolatra lépjen. Számára ez volt Isten akarata -- mit számított ehhez képest az angyali megbízás? Kérdése nemcsak Istenből lélegző életét tárja fel, hanem tisztaságát is.

Egy széles körben elterjedt vélemény szerint Mária örök szüzességet fogadott. Ezt feltételezve Mária megkockáztatta volna, hogy az angyal által hozott isteni akarattal szembeállítsa saját akaratát? Továbbá szülei arra szánták, hogy házasságot kössön Józseffel, s utódai legyenek József családjának. Hogyan mondhatott volna erre Mária igent, ha az utódok születésének természetes feltételét eleve kizárta volna egy fogadalommal? További kérdés, hogy fogadalmát közölte-e Józseffel és mindkét szülőpárral? Ha nem, aligha lehet felmenteni a többszörös hazugság vádja alól. Ha viszont közölte velük, megmagyarázhatatlan, hogy miért akarták mégis a szülők ezt a házasságot, hiszen tudhatták, hogy egy fiatal, gyermektelen házaspár mekkora szégyen nemcsak a fiataloknak, hanem a szülőknek is. A környezet ugyanis azonnal föltette volna a kérdést: ,,Ki vétkezett? Mária, vagy a szülei, hogy nem született gyermeke?'' Akkoriban még senki sem gondolt a férj terméketlenségére, de azért Józsefnek is lett volna mit eltűrnie terméketlennek látszó felesége miatt. Mária Erzsébethez teljesen hasonló helyzetbe került volna ezzel a fogadalommal. Figyelembe veendő az is, hogy Mária apjának jogilag hatalmában állt lányának a tervezett házassággal ellentétes fogadalmát érvényteleníteni. Ezek meggondolásával a Lk 1,34-ből nem lehet Mária szüzességi fogadalmára következtetni. Mária látogatása Erzsébetnél

Úgy látszik, Mária senkinek soha nem beszélt arról, hogyan történt az, amit az evangélista így ír le: A Szentlélek szállott reá, és a Magasságbeli ereje árnyékozta be (Lk 1,35). Vajon ,,elragadtatott a harmadik égig'', ahogy Szent Pál mondja magáról? -- nem tudjuk. Ezt Mária megőrizte szíve legszemélyesebb titkának. Azt azonban nem tudta elrejteni, hogy édesanya lett.

Próbáljuk csak elképzelni a helyzetét: Isten műve volt, hogy élet fogant a szíve alatt, miközben jegyese volt már, akinek az akkori erkölcsi felfogás szerint meg kellett őriznie szűzi tisztaságát. Milyen következményekkel kellett számolnia, mikor kiderült, hogy ez idő alatt édesanya lett? Mivel a törvény előtt mint jegyes már a ,,felesége'' volt Józsefnek, az pedig az ő ,,ura'' volt, fenyegette, hogy házasságtörés vádjával följelentik. S ha ez el is maradt volna, a megvetéssel és gúnyos pletykákkal föltétlenül számolnia kellett volna. Nem kétséges, hogy Mária tökéletesen ráhagyatkozott Istenre, de ez még nem mentesítette szívét e félelmektől. Tudta, hogy Isten néha nagyon súlyos dolgokat enged megtörténni, s néha súlyos áldozatokat is megkíván éppen azoktól, akik szeretik őt. Ezért, ahogy múltak a napok, a jövő egyre nyomasztóbb súllyal nehezedhetett rá.

Ezzel a gonddal együtt járt az a nagyon természetes igény, hogy valakinek kibeszélhesse magát, nemcsak azért, hogy titkának terhén könnyítsen, hanem hogy szükség esetén attól, aki hitelt ad szavának és megérti őt, tanácsot és segítséget kérhessen. Végül is Gábriel látogatása és Istentől való foganása után, akárhogy is élte át ezt, az esemény emlékeivel magára maradt. Mint azt a misztikus élményeket atélők ismételten tapasztalják, bizonyára Máriát is kétségek szállták meg afelől, hogy álmodott-e, vagy ébren volt, valóság-e, amit átélt, vagy képzelődés csupán. Mindaddig, amíg terhességének félreérthetetlen jeleit nem tapasztalta, ezekkel a kétségekkel szembe kellett néznie. Isten e kétségek ellen erősítette meg, amikor az angyal közölte Máriával a nagy újságot: ,,Rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, pedig magtalannak mondták az emberek'' (Lk 1,36).

Erzsébet mindezideig visszahúzódott a nyilvánosság elől, senkinek sem beszélt terhességéről. Talán nem volt egészen biztos a csodában, és félt, hogy újból csak gúnyolódásban lesz része, ha szívének leghőbb vágya most sem teljesül. Mikor azonban semmi kétség sem lehetett afelől, hogy terhes, újra megjelent az emberek előtt, s mint minden keleti asszony, ő is telve volt büszkeséggel leendő anyasága miatt. Erzsébet terhességének híre ekkor még nem érkezhetett meg Názáretbe, hiszen Názáret jelentéktelen helység volt háromnapi járóföldre Erzsébet lakhelyétől, s postája természetesen nem volt. Az angyal által közölt tény tehát újság volt Mária számára, de egyszersmind meghívás is rejtőzött benne, hogy Mária látogassa meg Erzsébetet. Mikor ez a látogatás valóra vált, Mária megbizonyosodott az angyali szó és saját élményének hitelességéről is.

De ez a látogatás több volt ennél. Ami Erzsébettel történt, az képessé tette őt arra, hogy szükség esetén tanúsítsa Mária védelmében: ami rokonával történt, az az Isten műve, aki vele is csodát művelt. S még ez sem volt minden.

Mikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, és érezte, hogy a magzat megmozdul méhében, az örömtől olyan szavakra fakadt, amelyeknek tartalma nem kizárólag tőle származott: ,,Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. De honnan ez nekem, hogy az én Uramnak anyja eljön hozzám?'' (Lk 1,42--43) -- így szólt, pedig Mária még éppen csak köszönt neki. Mária joggal következtethetett arra, hogy a Szentlélek erejéből beszél így. Az ,,Uramnak anyja'' megjelöléssel Erzsébet a Messiás, az Úr és Király anyjának mondja Máriát, aki messze Izrael összes asszonya fölött áll. Mária már ebben a mondatban megkapta mindannak igazolását, amit az angyaltól hallott és amit Isten benne végbevitt. A Szentlélektől sugalmazott felkiáltás után Mária elbeszélte Erzsébetnek mindazt, ami vele történt. Erzsébet következő mondata már erre reflektált: ,,Boldog aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki!''

Mária számára az Erzsébetnél tett látogatás mindezt jelentette. Nyitva maradt azonban az a kérdés, hogy mit kellett Máriának elviselnie azért, hogy eljusson Erzsébethez. Naiv dolog lenne azt képzelni, hogy egyszerűen bejelentette szüleinek: ,,elutazom'', aztán elment Júdeába Erzsébethez. A Mária korában lévő lányok számára egész rendkívülinek számított, ha csak rövid időre is elhagyták a szülői házat. Nemcsak ez az általános szabály volt érvényben: az asszony a házban tartózkodjék, hanem a hajadon lányok apjuk különleges védelme alatt álltak, s csak az ő engedélyével hagyhatták el lakóhelyüket. Ehhez az utazáshoz Máriának pénzre is volt szüksége, amit csak atyjától kaphatott meg. De ennél is fontosabb volt a társaság, amelyben utazott. Tanácsos volt az esetleges támadások miatt férfiak védelme alatt utazni. Az irgalmas szamaritánus példabeszéde is egy magányos utazóról szól, akit kifosztottak útközben. S annak az útvonalnak egy szakaszát, amelyen Máriának végig kellett haladnia, még ma is a rablók völgyének nevezik. Mindezt egybevetve a zsidók erkölcsi érzéke megkövetelte, hogy ilyen esetekben több asszony utazzék együtt. Ilyen körülmények között az utazásra egyetlen lehetőség kínálkozott: Mária csatlakozzék egy Jeruzsálembe tartó galileai zarándokcsoporthoz.

Hogyan kapta meg Mária szülei engedélyét ehhez az utazáshoz? Alig képzelhető el, hogy édesapjával közölte volna a titkot, hogy a Szentlélek által édesanyává lett. Akárhogy magyarázta volna, apja részéről aligha várhatott mást, mint hitetlenkedő fejcsóválást. Csak édesanyján keresztül remélhetett valamit. Ez egyike annak a két esetnek, amelyek elbeszélésekor az evangéliumban Mária édesanyjának körvonalai sejlenek föl. Hogy Anna szerepének föltételezésével jó úton járunk, az az angyalnak Erzsébetről tett kijelentéséből következik. Ez a közlés teljesen az asszonyok világát érinti. Mária édesapja valószínűleg minden különösebb meghökkenés nélkül tudomásul vette az idős Erzsébettel történt csodálatos eseményt. Anna viszont, aki maga is édesanya volt, sokkal mélyebb együttérzéssel reagált. Annának ebben az együttérzésében kereshetjük annak magyarázatát, hogy miért éppen a ránk maradt formában ismerjük az angyal közlését. Anna őszinte együttérzéssel figyelte a gyermektelen Erzsébet sorsát, ezért szól így az angyal: ,,...akit magtalannak mondanak''. Mária szavainak, amikor elbeszélte édesanyjának az angyaltól hallottakat, Annában élénk érdeklődést kellett kelteniük.

Még érthetőbbé válik, hogy Mária föltárta titkát édesanyja előtt, ha számításba vesszük azt, amiről a gyermekségtörténetek nem beszélnek: az angyal megjelenése és a gyermek fogantatása után Mária arca és magatartása, még ha alig észrevehető módon is, megváltozott. Édesanyja szemét nem kerülte el a Máriában beállt változás, s így adódhatott, hogy Mária először neki mondta el azt, amit átélt. Mária egész lénye ebben a megváltozott formában biztosítékot adott szavának, és édesanyja társa lett titkának őrzésében. Így kézenfekvő, hogy Mária az utazáshoz szükséges beleegyezést édesanyja közvetítésével kapta meg. Anna megértette, hogy Erzsébet gyermeket vár; a férjének pedig az volt érthető, hogy feleségének sokat jelent ez, ezért beleegyezett, hogy a leánya elutazzék Erzsébethez. Az édesapa, miután beleegyezését adta hozzá, nyilván gondosan előkészítette lánya útját. Szerencsés körülmények adódhattak, hiszen Mária ,,azokban a napokban'', azaz néhány nappal az angyali üdvözlet után útra kelhetett.

Mikor Mária megérkezett Zakariás házába, ,,köszöntötte Erzsébetet'' (Lk 1,40). Mária szavai nem maradtak ránk, minden bizonnyal a korában szokásos formával köszönt: ,,Béke veled, Erzsébet!'' A továbbiakban sem tudunk meg semmit abból, amit Mária Erzsébettel beszélgetett, csak a 45. vers tételezi fel, hogy Mária mindent elmondott neki. A 45. vers után következik Lukács evangéliumában a Magnificat (1,46--55), Mária hálaéneke.

Majd végül az elbeszélés ezt mondja: ,,Mária ott maradt mintegy három hónapig, aztán visszatért otthonába'' (Lk 1,56). Mária Erzsébet szülését megvárta, mert számára sem volt közömbös, hogy milyen gyermek születik: fiú-e vagy lány. Az angyal fiúról beszélt, s a zsidóknál -- éppen úgy, mint a többi keleti népnél -- a lány csak másodrangúnak számított. Egy Kr. u. 2. századi rabbi azt mondja: ,,Jaj annak az embernek, akinek csak lányai vannak'', s egy másik: ,,Ha fiú születik, örvendjenek; ha lány, szomorkodjanak''. Ha tehát Isten igazán el akarta venni Erzsébet szégyenét, akkor fiúgyermekkel kellett megajándékoznia. Ezért volt fontos Máriának, hogy megvihesse idesanyjának a hírt arról, hogy Erzsébet fiút szült.

Még mindig megoldatlan maradt azonban egy kérdés: Mária a szülés után nagyon hamar elhagyta idős rokonát és hazatért. Miért nem időzött nála tovább, nála, akivel legszemélyesebb titkait közölte, s akit a kegyelem révén szorosabban magához tartozónak érezhetett, mint saját édesanyját? E sürgős visszatérés Názáretbe sem Erzsébetnek, sem Máriának nem állhatott érdekében. Csak valami olyan kényszerítő tényező játszhatott itt szerepet, ami Mária szüleit is befolyásolta a visszatérés idejének meghatározásában. Hiszen mindketten, elsősorban Mária édesanyja tudhatta, hogy Erzsébet helyzete azt kívánja, hogy Mária nála maradjon, amilyen hosszan csak tud. Ez a valamennyiüket sürgető külső tényező nem lehet más, mint Mária menyegzőjének napja. Ezt a napot az eljegyzés dátuma határozta meg: az eljegyzéstől számított egy év elteltével kellett a menyegzőnek történnie. Sem előbb, sem később nem lehetett. Ha a vőlegény ezen a napon nem akarta magához venni menyasszonyát válólevelet kellett adnia, vagy meg kellett egyeznie a menyasszony apjával arról, hogy lánya továbbra is otthon maradjon. Ezenkívül az egész falu várta a menyegző napját, hiszen a közösség számára is örömünnepet jelentett. Máriának ezért kellett hamarosan búcsút vennie Erzsébettől, hogy hazaérkezzen menyegzője napjára. Mária menyegzője

A kor szokásai szerint tizenkét hónappal az eljegyzés után következett el a nap, amikor a vőlegény saját házába vezette a menyasszonyt és elkezdődött közös életük. Csak veszély idején szegték meg ezt a szabályt, pl. a zsidók második felkelésének idejében (132-- 135), amikor a rómaiak az első éjszaka jogát követelték. Mária korában azonban az országban rend és nyugalom volt.

Amikor Mária háromhónapos távollét után visszatért Erzsébettől, látta, hogy József előtt fel kell tárnia helyzetét. Máté gyermekségtörténete éppen ezt a helyzetet tartotta szem előtt: ,,Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, József jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. Férje, József, igaz ember volt...'' (Mt 1,18). Ez a tapintatos fogalmazás jelzi, hogy nem József volt az, aki fölfedezte Mária titkát, valahonnan mástól tudta meg, mi történt menyasszonyával. A hír, amit hallott, ezekben a rövid szavakban fejeződik ki: ,,Gyermeket fogant a Szentlélektől.'' A későbbi tépelődéseiből az látszik, hogy Józsefnek csak az a két tény jutott tudomására, hogy Mária gyermeket vár, és hogy a gyermek a Szentlélektől van. S nem Máriától tudta meg, különben nem lehettek volna kétségei. Ugyanakkor, akitől megtudta mindezt, tekintély lehetett előtte, mert nem utasította el hírét, mint badarságot. Itt van a második hely, ahol -- igaz, megint csak halvány körvonalakban -- Mária édesanyjának alakját láthatjuk. Ő tudott lánya titkáról, meg volt győződve ennek igazságáról, és volt elég tekintélye József előtt arra, hogy rövid közlését ez komolyan vegye.

Bármennyire homályos volt is József előtt az egész, annyira mérlegelte a helyzetet, hogy eleve eltekintett attól, hogy Máriát mint házasságtörőt bíróság elé állíttassa. Mivel igaz ember volt, kötelességének kellett volna tartania, hogy a törvényt ebben a pontban is betartsa. De a ,,Szentlélektől'' való foganás fölfoghatatlan volt számára. Mert ha ez igaz, akkor Mária bűntelen, ugyanakkor fölmérte, hogy ilyen körülmények között el kell válnia Máriától. Ezért döntött úgy, hogy csendben bocsájtja el őt. Erre azonban válólevelet kellett kiállítania. Hogy milyen volt egy ilyen válólevél, pontosan tudjuk. Nem tartalmazta a válás okát, de három tanúnak alá kellett írnia, s ezzel lett hivatalos okmánnyá, amely szabaddá nyilvánította a volt feleséget. E válólevéllel igazolta egy másik házassága előtt a nő, hogy szabad állapotú. Hasonló megoldásra gondolt József a Máriával történt titokzatos dolog miatt. Tervét azonban nem hajtotta végre, mert ezzel a megoldással nem tudta volna elkerülni azt, amit viszont el akart kerülni, hogy Máriát szóbeszéd tárgyává tegye. Az ugyanis föltétlenül felizgatta volna a názáretieket, ha híre megy, hogy a vőlegény a kellő napon nem viszi házába menyasszonyát.

,,Miközben ezen gondolkodott, álmában megjelent az Úr angyala, és így szólt: József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a Szentlélektől van áldott állapotban. Fiút fog szülni, akit te Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől'' (Mt 1,20- -21). Mária nem tudta, hogy Józseffel mi történt. Csak annyit tudott, hogy állapotáról tudomást szerzett, s el tudta képzelni, mekkora csalódást jelentett ez neki. Nem tudhatta, hogy ezek után mi fog következni, de nem az ő feladata volt ezt a helyzetet megoldani.

A tíz szűz példabeszédéből (Mt 25,1--13) tudjuk, hogy maga a hazavezetés, a menyegző hogyan történt. Csak azt kell számba vennünk, hogy a példabeszéd egy városi menyegzőt vesz alapul, míg a mi esetünkben egy kis faluról van szó; de főbb vonásaiban egyformán történtek a dolgok. Barátnői Máriát felöltöztették és felékesítették menyasszonyi díszbe, aztán tréfálkozva, nevetgélve várták a vőlegényt. De József nem menyasszonyához ment, hanem az apához, akivel még néhány részletkérdést megtárgyaltak, és megkötötték a házasságra vonatkozó végső egyezséget. Ezután újra elhagyta a menyasszonyi házat, és örömkiáltozások és ének kísérete mellett elindult hazafelé, miközben Mária barátnőivel körülvéve követte őt. Mivel ekkor már sötétedett, a lányok lámpásokat vittek magukkal, valószínűleg a férfitársaságban is voltak fáklyák, amivel legalább némileg megvilágították az utat. Amint hazaérkeztek, József barátaival leült a lakomához, ettek, ittak, énekeltek, Mária pedig barátnőivel eltűnt a nyilvánosság elől. Az ilyen menyegző nem a mi ízlésünk szerint való. Hiszen mint az eljegyzésnél, a hazavezetésnél is hiányzott minden romantika. Még ma sem szokás Keleten, hogy a menyasszony és a vőlegény, a férj és feleség mások jelenlétében megcsókolják egymást.

A későbbiek miatt fontos, hogy mikor történt József és Mária házasságkötése. Önmagában bármikor lehetett, de amíg az ellenkezőjéről meg nem bizonyosodunk, azt kell föltételeznünk, hogy József követte a helyi szokásokat. Eszerint pedig a házasságkötés ősszel történt. Akkor is, ma is a palesztinai araboknál az őszi időszak a legkedvezőbb a lagzik tartásához; megtörtént már az aratás s a szüret is. A föld kiszáradt, egyelőre megmunkálhatatlan, tehát szabad ideje is van a földműveseknek, és fedezete is van a lagzinak. A november végén érkező esőzés előtt a földhöz nem lehet hozzányúlni. A jó hangulat és a teli éléskamrák bőkezűvé tették az embereket, ami a menyegzőnél fontos mozzanat volt. Senki nem mehetett üres kézzel, s rendszerint természetbeni ajándékokat vittek. Ebből adhatta a lakodalmas ház a vacsorát, amelyet a vendégek nemek szerint szétválva fogyasztottak el. A kánai menyegző nagyszerű ellenpélda: húsvét közelében járt az idő, a borospincék ekkorra már eléggé megcsappantak, s közel sem állt rendelkezésre annyi bor, mint közvetlen a szüret után (Jn 2,12--13). Betlehemben

Többnyire így képzeljük el a történteket: Józsefnek egy napon el kellett mennie Betlehembe, mert a római császár azt kívánta, hogy felvétesse magát a népszámlálási jegyzékbe. Amint elintézte volna ezt az ügyet, azonnal vissza akart térni Názáretbe. Csakhogy Máriát is magával vitte, aki amint megérkeztek Betlehembe, egy istállóban megszülte gyermekét. Aztán jöttek a bölcsek keletről, tudatták Józseffel, hogyan áll a dolog Heródessel, és sürgették, hogy Máriával és a gyermekkel együtt meneküljön Egyiptomba.

Ha azonban pontosabban utánanézünk, az események sora másként áll előttünk. Először a korabeli Palesztina útviszonyaival találkozunk. Ezeket az utakat részben és helyenként még ma is látni lehet. Nem voltak kikövezve és gondozva. Kerékcsapástól felvagdalt, hepehupás, többnyire éles kövekkel teli ösvények voltak inkább, mint rendes utak. S rendszerint toronyiránt közelítették meg céljukat, hegyre föl, völgybe le, nem sok tekintettel az emelkedőkre. Egy ilyen úton végigmenni, vagy szamárháton ülve utazni is nagyon fárasztó dolog volt. Ha figyelembe vesszük, hogy Mária nem sokkal Betlehembe érkezése után szült, a háromnapos fárasztó utat terhességének utolsó szakaszában kellett volna megtennie. Máriának és Józsefnek tényleg nem lett volna otthona?

A válasz aránylag egyszerű. A gyermekségtörténetben ugyanis nem azt olvassuk, hogy ,,Történt, mikor megérkeztek'', hanem ezt: ,,Történt, hogy miközben ott tartózkodtak..'' (Lk 2,6). Amennyire jelentéktelennek tűnik ez a különbség, annyira fontos számunkra. Ez ugyanis kizárja azt, hogy Mária azonnal megérkezésük után szült volna, tehát azt is, hogy közvetlen előtte utazott volna Názáretből Betlehembe. A szöveg sokkal inkább azt sugallja, hogy Mária és József már hosszabb ideje Betlehemben tartózkodott, mikor Jézus megszületett. Hogy milyen hosszú lehetett ez az idő, az idézett szövegből nem derül ki. Hónapok lehettek.

A bibliai elbeszélésre a népszámlálás oldaláról is vetődik fény. Lk 2,1--6 mondja el a népszámlálást. Egyiptom homokjából az ásatások folyamán tucatjával kerültek elő dokumentumok, amelyeket az ilyen népszámlálásnál jegyzékbe vett személyek számára állítottak ki. Ezekből kitűnik, hogy kb. 300 éven át minden 14. évben volt egy olyan népszámlálás, amilyet Lukács említ. S valószínű, hogy az, amelyik Józsefet és Máriát Betlehembe szólította, az első volt. A dátummal ellátott dokumentumokból világosan látszik, hogy a népszámlálás időszaka is az aratás után volt. S ha ez Egyiptomban évszázadokon át így volt, a közeli Palesztinában sem lehetett másként. Csak Palesztina éghajlata hűvösebb, mint Egyiptomé, így az aratás két hónappal később van: Egyiptomban július-augusztusban, Palesztinában pedig szeptember- októberben.

József éppen annyira nem örült ennek a római kényszerből fakadó utazásnak, mint zsidó honfitársai. ,,Mindenki fölkerekedett, hogy összeírassa magát.'' De biztos, hogy nem mindenki egyszerre indult útnak. Mindenkinek személyesen kellett megjelennie, hogy a hatóságok az egész lakosságot számba tudják venni. Készült mindenki számára egy személyleírás is, ami a mi útlevelünkhöz hasonlított. Valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy Mária elkísérte Józsefet. Józsefnek azonban ez a kényszerű utazás annál nyomasztóbb volt, mert azt jelentette, hogy át kellett telepednie Betlehembe. Amint ez a későbbi 14 éves ciklikus népszámlálások dekrétumaiból kitűnik, az állami szervek ekkor találtak alkalmat arra, hogy a városba özönlést csökkentsék, és gondoskodjanak a műveletlenül maradt földek megmunkálóiról. Lukács kiemeli, hogy József szülővárosa volt Betlehem, mivel ,,Dávid házából és családjából származott''. Valószínűleg telke és némi földbirtoka is volt itt. Sok nem lehetett, különben nem vándorolt volna el Názáretbe. Áttelepüléséhez azonban nem kért hatósági engedélyt. Ezért neki is, mint a többi elvándoroltaknak, vissza kellett térnie születési helyére, és újra művelés alá kellett fognia birtokát. Ezért költözött feleségével, Máriával és egész mozgatható vagyonával Betlehembe.

Ahogy a népszámlálás ideje és a házasságkötés napja közeledett, József előtt egyre inkább megvilágosodott az isteni gondviselés rendelkezése, mely szerint nekik Betlehembe kell költözniük. Mária a házasságuk megkötésekor terhességének negyedik hónapjának vége felé járt. Nem tarthatott már sokáig és nyilvánosságra kerül a tény, hogy terhes, azaz, hogy tiltott időben lett anyává. A Betlehembe való átköltözés váratlanul és előre ki nem számítottan megmentette Máriát barátnőinek rosszindulatú pletykáitól. Betlehem ugyanis nem sokat törődött ezzel a szegény, Galileából bevándorló házaspárral: Mária itt nyugodtan megszülhette gyermekét, anélkül, hogy bárkinek szemet szúrt volna. Az áldozat, amelyet Józsefnek a császári rendelet miatt meg kellett tennie, ára lett annak, hogy megőrizze felesége becsületét.

A Szentírás közvetlenül a népszámlálás és a Betlehembe költözés után ezt mondja: ,,Mária megszülte elsőszülött fiát, pólyába takarta, és jászolba fektette, mivel nem volt számukra hely a szálláson'' (Lk 2,7). Az akkori szólásmód szerint az ,,elsőszülött'' nem azt a gyermeket jelölte, akit a többiek követnek, hanem jogi kifejezés volt. Azt a gyermeket jelölte, ,,aki megnyitja anyja méhét''. Ezt a gyermeket meg kellett váltani, mert minden elsőszülött az Úré az egyiptomi kivonulás óta.

Itt viszont az események eddigi módon történő rekonstruálása fehér folthoz érkezik, amit nem tudunk biztonsággal kitölteni. Hogyan kell értenünk a szállást és a barlangot? Egy olyan kicsi helyen, mint Betlehem, amely ráadásul a Jeruzsálem--Hebron főútvonaltól távol fekszik, nem volt karavánszeráj, amit az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd feltételez, tehát nem volt sokak számára szállás és fogadó. Inkább, hasonlóan a mai kis palesztinai arab helységekhez, a falu szélén egy egytermes épületről lehet szó, amelyben a helység férfiai szoktak találkozni. Ha egy kereskedő éppen arra járt, a ház rendelkezésére állt, állatai számára pedig a közeli barlangok egyikében talált berendezett istállót. A jászol nem fából volt, mert ezt a téli időszakban biztosan fölhasználták volna tüzifának. Inkább falazott vályú lehetett, amelyet az állatok abrakolására és itatására lehetett használni. Mivel ezt az istállót senki sem gondozta, s egy átutazó kereskedőnek sem jutott eszébe, hogy kitisztítsa, valószínűleg egész Betlehem legpiszkosabb helye lehetett.

Ha Mária és József már bizonyos ideje Betlehemben tartózkodott, amikor Jézus született, hogyan magyarázható, hogy ez alatt az idő alatt nem találtak más helyet, s hogy ebben a barlangban kellett menedéket keresniük? Itt pusztán találgatásokra vagyunk utalva. Könnyen elképzelhető, hogy megérkezésük után először a szállást keresték föl, ami a betlehemi származású József előtt ismerős volt. Valószínűleg az volt a szándékuk, hogy itt maradnak addig, amíg Józsefnek nem sikerül valami rendes lakóhelyet teremtenie. Ha nem is házat, hát legalább egy barlanglakást, amit még manapság is találni Palesztinában. Lehet, hogy túl hamar érkezett meg az esős időszak, s éppen, amikor elérkezett Mária szülésének ideje, egy utazó vette igénybe a szállást. Mindenesetre ,,nem volt számukra hely a szálláson'', s a szükségtől űzve az istállóban kellett Máriának meghúznia magát. Ez egy lehetséges magyarázat arra, hogy miért kellett Jézusnak ezen a helyen születnie, annak ellenére, hogy József és Mária már előbb Betlehemben voltak.

Nem nehéz elképzelnünk, hogy mit csinált József Betlehembe érkezésük után. Nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy saját otthont teremt, s munkát keres a saját szakmájában. Mt 13,55 és Mk 6,3 szerint ,,tekton'' volt, amit általában ácsnak fordítanak. Ez azonban nem egészen helyes. A tekton inkább egy olyan embert jelent, aki a falvakban szokásos egy-két helyiséges házak építésével foglalkozik, tehát általános építőmester. Ezeket a házakat úgy építették, hogy a rendszerint kőből felrakott oldalfalakra bárdolatlan gerendázatot fektettek, erre ágakat raktak keresztbe, és agyaggal tapasztották a tetőt. Betlehemben egészen a legújabb időkig a sajátos helyi foglalkozás a kőfaragás volt. Jézus követte József foglalkozását, és beszédeiben gyakran utal rá, de soha nem ácsmunkára hivatkozik, hanem házépítésre, alapokra, szegletkőre, tehát az általa is űzött ,,tekton'' mesterség elemeire.

József Betlehembe érkezésekor, s talán még utána is hosszabb ideig aránylag kis felszereléssel rendelkező munkás volt, akinek gondoskodnia kellett fiatal feleségéről. Vajon ott állt-e ő is a piacon azok között, akik arra vártak, hogy valaki megfogadja őket? Vagy azonnal mesterként kezdhetett dolgozni?

Nem a születés elbeszéléséből, hanem a pásztorok történetéből tudjuk, hogy Jézus éjszaka született. Ezek a pásztorok nyájaikat éjszakára összeterelték egy akolba, amely Betlehem közelében, talán a völgy túlsó oldalán volt. Egyikük őrködött, míg a többi aludt vagy valamivel szórakozott. Ezeket a pásztorokat általában jóságos, egyszerű, kicsit naiv embereknek képzeljük el. Ha viszont összegyűjtjük azokat az adatokat, amelyekről a hagyomány megfeledkezett, egy elképzeléseinktől nagyon eltérő kép áll előttünk. Edzett férfiak voltak, akik egész évben, esőben és viharban egyaránt a szabadban voltak, s éjszaka is nagyon keveset és kényelmetlen körülmények között pihentek. Tavasszal minden zöldellt, de ahogy múlott az idő, úgy kellett egyre többet vándorolniuk legelőt keresve a folyóvölgyek és források vidékére, ahol azonban sok veszély leselkedett rájuk. Dávid meséli Saulnak, hogy pásztor korában, ha medve vagy oroszlán támadt a nyájra, utánuk ment és megölte őket. Jézus a nyájra támadó farkasokat említi. Ezekkel mind számolniuk kellett a pásztoroknak.

Ennek a kemény életnek megvoltak a maga kísértései is. A pásztorok nem a saját nyájaikat őrizték, hanem gazdag parasztokét vagy egy gazdag városi emberét. Nem tartották lopásnak, ha egy-egy bárányt a saját hasznukra megöltek. Ha az évi számadásnál ez kiderült, kimagyarázták a dolgot. Ezért általában tolvajoknak és megbízhatatlan embereknek tartották őket. Megtiltották, hogy bíróság előtt tanúskodjanak, és egy sorba állították őket a rablókkal és gonoszokkal. Éppen ezért keveset érintkeztek a városi emberekkel, és helyzetüknél fogva bizalmatlanok voltak velük szemben.

A pásztoréletet egészen kicsi korukban elkezdték, s ez lehetetlenné tette, hogy tanuljanak és művelődjenek. Ez vallási életükre is érvényes volt. Zsinagógát aligha láttak belülről, s csak nagyon ritkán vetődtek el a jeruzsálemi templomba. Sem idejük, sem pénzük nem volt arra, hogy a mózesi Törvény minden előírását megtartsák, nem is beszélve a rabbik egyre gyarapodó apró szabályairól. Népük hitének alapvető tényeit vallották: hitték Istent, tisztelték a templomot, és mindenekelőtt vártak egy szociális és politikai fordulatot hozó Messiást. Valószínűleg állandóan készen álltak arra, hogy egy ilyen Messiásért harcba szálljanak.

Jézus szeretettel nyilatkozott a pásztorokról és a pásztoréletről. Annál is inkább megtette ezt, mert az Ószövetségben Jahve maga is pásztornak nevezte önmagát. Mikor egy angyal a Messiás születését hírül adta a pásztoroknak, ez örömhírt jelentett számukra, s a ,,mennyei seregben'', amely megjelent mellettük, valószínűleg már a hadsereget látták, amelyet Isten a Messiás rendelkezésére fog bocsátani. Hogy a Messiás Betlehemben születik, ez megegyezett elképzeléseikkel és várakozásukkal. Számukra az sem jelentett különösebb nehézséget, hogy a leendő Messiást egy újszülött gyermekben ismerjék föl, jóllehet mások meg voltak győződve róla, hogy a Messiás felnőttként fog megjelenni.

Abban sem láttak semmi problémát, hogy elhiggyék: az Istentől küldött Messiás jászolban fekszik. Úgy látszik, hogy a közelben ez egyértelmű helymeghatározás volt: azonnal tudták, hova kell menniük. Nyilván csak a már említett barlangban volt épített jászol. És ,,sietve elmentek Betlehembe''. Egyiküknek, természetesen a legfiatalabbnak, ott kellett maradnia a nyájnál.

A népi képzelet úgy tudja, hogy a pásztorok ajándékokat vittek Jézusnak, s ebben kétségtelenül igaza van. Akkoriban senki sem léphetett egy nála hatalmasabb elé anélkül, hogy valami ajándékot ne vitt volna neki, és a lába elé ne tette volna. A napkeleti bölcsek is ajándékot hoztak a zsidók újszülött királyának. Amikor viszont Saul királlyá lett, ,,néhány semmirekellő ember azt mondta: Mit tud ez rajtunk segíteni? És nem hoztak neki ajándékot'' (1Sám 10,27), azaz nem hódoltak előtte.

Mikor Mária a pásztorok elbeszélését hallotta, nem kerülhette el a figyelmét, hogy Isten éppen a szegénységüket választotta ismertetőjelül: a pásztorok az istállóban lévő jászolról ismerhették föl a gyermeket.

A szentírási elbeszélésből tudjuk, hogy a pásztorok másoknak is elmondták azt, ami velük történt. Kiknek és hányszor, azt nem tudjuk, de ,,mindenki, aki hallotta, csodálkozott''. Úgy látszik azonban, hogy a pásztoroknak nem nagyon hittek, hiszen általában nem bíztak meg bennük az emberek. Amit szavuk igazolására föl tudtak hozni, az az angyali jelenés volt -- amit a többiek könnyen minősíthettek képzelgésnek --, s az angyal szavának teljesedése a jászolban fekvő gyermek megtalálásakor. De hogy a Messiás egy piszkos istállóban szülessen és a jászolban feküdjék, az túl nagy képtelenségnek tűnt ahhoz, hogy mások személyesen is utánanézzenek. A szöveg sejteti ezt az általános hitetlenkedést, amikor hozzáfűzi: ,,Mária azonban szívében őrizte ezeket az eseményeket, és el-elgondolkodott rajtuk.''

A többi emberrel szemben ezek az események sok mindent megérttettek vele, és elmélyítették a hitét. Majdnem kilenc hónap elmúlt már azóta, hogy Erzsébet részéről az angyali üdvözlet természetfölötti eseménye és a foganás meglepő igazolást kapott. Ezután azonban mint fiatalasszonynak sok gonddal kellett küzdenie: az átköltözés Betlehembe, az új helyen az első hónapok gondjai, végül az istállóban való szülés. A pásztorok látogatása hirtelen fényt gyújtott az elmúlt időszak sötétségében.

Annak egyébként, hogy a pásztorok szava nem talált hitelt az embereknél, megvolt a jó oldala is. Ha ekkor fölfigyeltek volna Jézusra és nyilvánossá válik a Messiás születése, biztosan Heródesnek is fülébe jutott volna a hír. Besúgói voltak a nép között, bizonyára Betlehemben is, hiszen ez volt a régi királyi család fészke. Ha hittek volna az emberek a pásztoroknak, a Szent Család helyzete nagyon súlyossá válhatott volna. A Napkeleti Bölcsek

Mária életének egyéb fejezeteit csak nagyon vázlatosan ismerjük. A napkeleti bölcsek látogatása után a Szent Család Egyiptomba menekült, majd visszatért Názáretbe -- így mondja el Máté. Lk 2,39 szerint viszont azt gondolhatnánk, hogy a Szent Család azonnal Jézus templombeli bemutatása után visszatért Názáretbe. A lukácsi gyermekségtörténet szerzőjének azonban az volt a célja, hogy bemutassa: a kicsi Jézusban ,,mindaz, amit az Úr törvényében megírtak, beteljesedett''. Sem a keleti bölcsek, sem az egyiptomi menekülés nem tartozott a törvény megtartásának körébe. Ezért elhagyta a Szent Család további betlehemi tartózkodását és az egyiptomi menekülést, és írói szándékának megfelelően lezárta a történetet a 2,39 rövid megjegyzésével.

Valójában József és Mária a templomban történt bemutatás után is Betlehemben maradt, ahová át kellett települniük. Elmúlt egy év, vagy még hosszabb idő is anélkül, hogy rendkívüli esemény történt volna, míg egy éjszaka a napkeleti bölcsek fölkeltették a Szent Családot. E látogatás történetét, ahogy Máté a 2,1--12-ben leírja, többen legendának vagy a csodára éhes fantázia szüleményének tartják. Ha azonban veszi valaki a fáradságot, hogy a népi fantázia kiegészítéseitől elkülönítse azt, amit a szöveg valóban mond, kiderül, hogy e föltevés jogtalan.

A szöveg mágusokról, bölcsekről, Zarathusztra vallásának szolgáiról beszél, akik Mezopotámiában telepedtek le, és ott elsajátították a babiloni csillagjóslást és a csillagászatot. Előzetes számításaiknak megfelelően megfigyeltek egy csillagot, amelyet a Nap jó ideig elfödött nappali fényével, egyszer csak azonban az éjszakában újra látható lett. Ez ennek a csillagnak a Napot megelőző (héliakus) fölkelése volt. Ehhez a tisztán csillagászati jelenséghez a bölcsek csillagjós értelmezést csatoltak, miszerint az égbolton tapasztalt változásoknak megvan a megfelelő eseménye a földön is, amelyet helyes értelmezéssel meg is lehet találni. Föltételezések és különböző meggondolások alapján, amelyek számunkra alig ismertek, arra a meggyőződésre jutottak, hogy nyugaton egy királyi gyermek született, aki számukra és az összes ember számára is nagy v

 
Pályázati támogatások
 
Keresztség szentsége

 

 
Házasság szentsége

 

 
Első áldozás

Elsőálldozás

 

 

      

Temetés szentelménye

 

 

 

 

 
Alapítványunk
 
Hivatalos információk
 
Kitekintés
 

Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre    *****    Egy asztrológiai elemzés,sok segítséget ad,életünk megtervezéséhez,rendeld meg és küldök egy 3 éves éves elõrejelzést is    *****    Szeretne leadni felesleges kilókat? Szeretné méregteleníteni és tisztítani szervezetét?Csatlakozzon a programhoz még ma!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, kezd az évet azzal, hogy belenézel, én segítek értelmezni amit látsz. A saját akaratod dönt!