Nagyboldogasszony Plébánia Nagyszénás
Fő oltár

 

 
Menü
 
Boldog névnapot!

 

 

Kapcsolódó kép

 
Plébániánk élete
 
Karitász

 
Történetünk
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Társ Egyházközségek
 
Archivum
 

Széchenyi Miklós

sárvári és felsővidéki, gr.

Sopron, 1868. január 6. - Budapest, 1923. december 1.

Győri püspök. Sopronban született, iskoláit szülővárosában, Szombathelyen és a győri szemináriumban végezte.

1890-ben Sopronban szentelték pappá, majd két évig Kismartonban volt káplán. 1892-ben megkapta a jáki apátságot, melynek alapítását A Szent György vértanúról nevezett jáki apátság története címen könyv alakban is feldolgozta.

A kánonjogi doktorátus megszerzése után, 1898-ban kinevezték a bécsi Pázmáneum rektorává, egyidőben esztergomi kanonokká. 1901-ben, 34 éves korában lett győri püspök. Tíz esztendőt töltött a püspökség élén.

A székesegyházat a Műemlékek Országos Bizottságának irányításával tataroztatta és mai formájában helyreállítatta. Ő építtette meg a mai "új" szemináriumot cellarendszeres beosztással. "Rákócziánum" néven középiskolai fiúinternátust létesített, az "Apátúr"-házban a tanítójelöltek diákotthonát szervezte meg.

1911-ben a nagyváradi püspöki székbe helyezték. Budapesten halt meg 1923. december 1-jén. Kívánságára az általa alapított orosházi plébánia templomában temették el.

Pályázati támogatások
 
Keresztség szentsége

 

 
Házasság szentsége

 

 
Első áldozás

Elsőálldozás

 

 

      

Temetés szentelménye

 

 

 

 

 
Alapítványunk
 
Hivatalos információk
 
Kitekintés
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG